top of page

Elmegyógyász természet - otthon

Az emberi agyat másodpercenként 11 millió bit információ éri, amelyből 40 bitet vagyunk képesek feldolgozni. Ha az összes ilyen ingert az agyunk átengedné és tudatosan felfogná, beleőrülnénk.Túlhajszolt agyunk megnyugvást talál a zöldben. Már a zöld szín, a fák látványának nyugalma gyógyír lehet zaklatott szellemünk számára.


II. Kürosz már két és fél ezer éve pihenőkerteket építtetett a Perzsa Birodalom fővárosában. Paracelsus német-svájci orvos a 16. században így fogalmazott: „A gyógyítás művészete nem az orvostól, hanem a természettől ered.”
Jó kétszáz esztendővel később, 1798-ban a költő William Wordsworth a Wye folyó partján észlelte csodálattal „az élet undok és meddő zsivaja és lázai” ellen gyógyírként ható harmóniát: „…szemünk, melyet összhang ereje nyugtat s mélységes, hatalmas öröm, a dolgok leglelkébe lát”.

Forrás: National Geographic


Talán leginkább a fellélegzéshez tudom hasonlítani azt az érzést, amikor egy letiszult, ápolt, megfelelően berendezett lakásba teszem be a lábam, ami tele van természetességgel. Nem véletlen. Az emberi test félelmetes kémiai reakciókat képes produkálni. Próbáltam mindkét végletet és azt kell mondanom, hogy egy letisztult design letisztult elmét varázsol.


Hogyan?

Az amberi agyat másodpercenként 11 millió bit információ éri, amelyből 40 bitet vagyunk képesek feldolgozni.

Ha az összes ilyen ingert az agyunk átengedné és tudatosan felfogná, beleőrülnénk. Ehelyett ügyesen szétválogatja az információkat és a fontosságát történt megítélés után azt a tudatos vagy a tudatalatti rétegeken helyezi el. Ezért, csak kevés impulzus ér Téged egyszerre. Hogy fel tudd dolgozni. Azonban minél szerteágazóbb a figyelmed annál több lehet ez az impulzus és ezáltal a stressz az életedben.


A szemed mindent lát, az agyad minden információt feldolgoz. Az auditív, szenzitív és vizuális információkat egyaránt. Lássuk én mit figyelek meg ebben a pillanatban - egyedül az üres lakásban - ha kiterjesztem a tudatosságomat:

Auditív: zene . tűz . hűtőszekrény . kutya . cintányér? . akciófilm . pattogás . beszélgetés . fa . billentyűzet . egérkattogás

Szenzitív: hideg . meleg . kemény . puha . vizes kutya illat . üresség . az illat hiánya

Vizuális: fény . sötét . fehér . kerek . kemény . üveg . jegyzettömb . toll . virág . toll . pohár . laptop . só . bors . fogpiszkáló . üvegcsék . székek . hűtő . egy egész konyha . függöny . dobozok . atyaégnemisíromtovább


Annyira sok az inger, hogy az leírhatatlan. Attól, hogy egy információ a tudatalattiban végzi, az agy még dolgozik vele. Ez nagyon fárasztó tud lenni.


Megoldás



Olyan üresség amilyen csak lehet. Persze nem jó a 4 fehér falat bámulni, nem is ez a cél. Olyan tér kialakítása a cél, ahol nagyon kevés tárgy van, és azok mind a természetre emlékeztetnek, mert az agyunk a természet dizájnját ismeri a leginkább.

A természet az otthonunk, ezért az megnyugtatóan hat a gondolatainkra. Már azzal jelentős javulást tudunk elérni, ha csak a természet motívumaira emlékeztető színek és formák jelennek meg otthonunkban. Például a fa színei, a kő, a zöld szín.


A természetellenes színek és anyagok nem segítenek, sőt. Eltávolítanak otthonodtól, és egyúttal a kellemes érzéstől, a harmóniától. Ez igaz az otthonra, a munkahelyre, a környezetre ahol élsz, jársz. Nem véletlenül dolgoznak a nagy ingatlanfejlesztők azon, hogyan lehet a természetet a leginkább leutánozni a belső terekben, mert tudják, így a benne dolgozók effektívebbek és egészségesebbek maradnak. Nem csak a színek és formák bizonyulnak lényeges kérdésnek, de az illatok és a hangok legalább annyira. Akár 30%-al hatékonyabban tudunk koncentrálni amennyiben a természet hangjait halljuk munka közben.




Tipp:

Ajándékozz el vagy dobj ki mindent, ami felesleges helyet foglal otthon. Ha nem eltávolítható, akkor tedd tárolódobozba és be a szekrénybe. Legalább el szem elől.

Azután amit csak tudsz, cserélj le természetazonos anyagra.


Íme pár példa:

  1. A tényérokat és tárolóedényeket, tartókat lecserélheted kókuszhéjból készült tálra. Ez nem csak az otthonodat teszi szebbé de környezetbarát is, ugyanis 0% mesterséges anyagokt tartalmaz, így mikor már nem használod, visszafogadja a természet

  2. Dobd ki a színes, műanyag fogkeféket és mától csak bambuszból készültet használj. Higiénikusabb is.

  3. Fesd az egész házat fehérre és pakold tele beltéri növényekkel

  4. Használj sok gyertyát a hangulatért, a tűz jelkép megjelenéséért - de vigyázz, az ismert viaszgyertya káros az egészségre, pláne ha gyerekek is élnek a lakásban! - válaszd a 100% tisztaságú szójagyertyát.

Oszd meg velünk, hogy Te milyen átalakításokat végzel otthon, mely természetes termékeket használod és milyen változást hoztak ezek az életedbe. Használd a #kókusztál hashtaget Instagramon és Facebookon.


Szeretettel,

Kókusz Család




Comments


bottom of page